A Szigeti út 89-től a 93-as számú (volt téglagyári szolgálati lakások, majd önkormányzati szükséglakások – jelenleg üresek) előtti kerítésekről hosszú évek óta senki nem vágja le a gazt, mely lassan elfoglalja a járdát, alig lehet közlekedni. A jelzett terület egy része a volt PMFC focipályáit szegélyezi. Mostani tulajdonosa sem törődik a dzsumbujjal (PTE?). A szükséglakások focipályára néző része tele szeméttel, patkánnyal – illegális szemétlerakó lett belőle, szép kilátás van az egyetemi épületekből rá, a szemben lévő lakásoktól mintegy 15 méterre. Ugyanez elmondható a KGB kisbolt és Acsády utca közti, volt autómosó területére is. A város szégyene ez az elhagyott rész, az új építésű társasházakkal szemben.
Megjegyzem, hogy az érintett terület környékén élő, adót fizető lakók minimális kulturált környezeti igényeire is nagyban érzéketlenek a tulajdonosok. Az Önkormányzat semmit sem cselekszik, az ÁNTSZ eddig nem foglalkozott vele.